Textil és a kis ruhák kombinálásával készült ez a közepes méretű takaró, középen az első kis rugdalózóval és sapkával, de a körben futó négyzetekből is jónéhány a kis rugdalózók anyagából készült. Ilyesmit még nem csináltam, ezért elég sokat agyaltam rajta, amíg fejben, azután pedig a valóságban is összeállt. Szerettem varrni, remélem, a kis tulajdonosa is szeretni fogja majd.
És a nagy kép után néhány részlet:2016. október 20., csütörtök
2014. november 1., szombat
Hercegnők
Hercegnős falvédő készül, ez az első fázis, Hófehérke és Hamupipőke lesz rajta. A textilrátétek a helyükön, körbevarrva, a rózsaszín szegély rádolgozva, lesz még néhány virág és pillangó is.
2012. június 17., vasárnap
Szabadban varrtunk
A céh felhívására, és a csoportunk ismeretségi körének bővítésére is a dunaújvárosi Érted Veled Egyesület kézimunka körének tagjaival tartottunk szabadban varrást a Faluház előtt.
Varrogattunk is, és Ónodiék segítségével harisnyavirág készítést tanultunk. Ebédre bográcsban készült paprikás krumplit ettünk. Nagyon jól éreztük magunkat, sajnálhatják, akik kihagyták!
Fényképek itt láthatóak.
Varrogattunk is, és Ónodiék segítségével harisnyavirág készítést tanultunk. Ebédre bográcsban készült paprikás krumplit ettünk. Nagyon jól éreztük magunkat, sajnálhatják, akik kihagyták!
Fényképek itt láthatóak.
2012. június 11., hétfő
Táskák
Már elég régen izgatta a fantáziámat az un. békaszájú táska, már többször ki is nyomtattam Elizanikó honlapjáról, ki is szerkesztettem a szabásmintáját, de aztán csak terv maradt. A rajz alapján kicsinek gondoltam a táskát, végül is jól is gondoltam, de már gondolkodom a szabásminta módosításán. Addig is a képek itt vannak. Úgy gondolom, hogy a belső, zippzáras részt kellene valahogy csökkenteni, és annyival növelni az alsó - tulajdonképpen a táska - részét növelni.
És a hátizsák, erre is régen fájt a fogam, habár egyáltalán nem vagyok hátizsákos típus. Ennek a záródása is a békaszájú táska-féle. Az eredeti japán mintán az oldalán csodaszép csillagos blokkokból áll a csík. Nahát az enyémen nem. Színek szerint válogattam össze a szöveteket, és természetesen megint a legfoszlósabb vacakot sikerült kifognom. Így aztán kerestem egy olyan anyagot, ami így egyben, magában is szép, és ezzel helyettesítettem. A szimmetria kedvéért a leffentyűkéjét is ebből az anyagból készítettem.
2012. május 17., csütörtök
Újabb pelenkázótáskák
Készült még két pelenkázós táska, ilyen baby-boom van itt, az ismerősök körében :-) Az egyik az előző zöldes anyag kékeses testvérkéje, ilyet szerettem volna legelőször is, csak nem sikerült beszereznem az anyagot. De ami késik, nem múlik.

2012. április 29., vasárnap
Szolgálati közlemény
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





















